Mi egy baromira forgalmas légifolyosó (csomópont) alatt lakunk. Egyfolytában repülőgépek és helikopterek cikáznak felettünk. Most is épp hallok egy gépet távolodni, de már jön is egy helikopter. Általában tíz-húsz percenként jön egy, hétvégén még sűrűbben. És nem magasan szállnak ám; sokszor majdnem még azt is látom, hogy a pilótának bajsza van-e vagy csak háromnapos borostája.
Igaz, hozzá kell tenni, hogy nincs messze tőlünk a berni repülőtér, így a környékünkön már ereszkednek a gépek, azért is látni őket olyan jól. Még szerencse, hogy a reptér nem fogad óriási repülőket, csak kis aranyosakat, mert azoknak aztán lenne hangjuk! De hogy mondjuk mit csinál ennyi sportrepülőgép és helikopter errefelé, az jó kérdés. Egyfolytában jönnek-mennek. Volt, hogy épp a közeli szántóföldön gyakorolta a pilóta a fel- és leszállást. Időnként katonai gépek is feltűnnek, volt, hogy MIG-ek, Grippenek vagy valami hasonló vadászgépek repültek el felettünk - nem értek hozzájuk. Múlt héten pedig kilenc kisrepülő ment alakzatban Bern felé.
Két hasznuk viszont biztosan van. Egyrészt, a csajok nagyon szeretik figyelni őket. Ha meghallják a hangjukat, mindjárt felkéredzkednek a kezünkbe, hogy onnan nézhessék, merre repülnek. Másrészt általuk könnyebben fel tudjuk készíteni a kicsiket a szombati útra. Ők ugyanis még nem ültek repülőn. Kíváncsiak várjuk, hogyan fogják viselni a kétórás utat. És miközben az udvaron állva nézzük a repcsiket, magyarázunk nekik, hogy mi is ilyennel fogunk utazni. Hogy majd felszáll mindegyikünk a gépre, még a kedvenc óriás plüssmacit is visszük magunkkal. Hogy ott majd lesznek más emberek is stb., stb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése