Tegnap végre rávettem magam, hogy elmenjek kocogni. A közeli erdőt vettem célba. Jó pörgős számokat pakoltam a telefonomra (köszönet értük még egyszer Orsinak!), felhúztam a múlt héten, direkt ösztönzés céljából vásárolt sportrucimat, majd nekivágtam.
Errefelé nagyon sokan szoktak futni, és amikor ők csinálják, olyan könnyűnek tűnik a dolog. Én viszont csak fél óráig bírtam, és már az első pár perc után úgy éreztem, meghalok. Azt hittem, azért jobban fogom bírni. De sajnos nem. Ezzel bebizonyosodott, hogy alaposan eltunyultam az utóbbi időben. De nem adom fel, elhatároztam, hogy amikor csak tudok, elmegyek majd futni. Remélem, ki is tartok a célom mellett.
Jó ez a választott útvonal, mert tele van emelkedőkkel és lejtőkkel, szóval vannak benne könnyebb és nehezebb szakaszok is. Ráadásul a táj is szép. Bár mikor már úgy éreztem, nem bírom sokáig, akkor nem tudtam az erdőben sem gyönyörködni. Sőt egy idő után a fülembe üvöltő zene sem igazi motiválóerő. De érzem és tudom, hogy lesz ez még jobb is! Aztán majd lehet, hogy a maraton lesz a következő cél...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése