Karácsonyi bevásárlás

Tegnap elvonatoztam Bernbe. Egyedül! Féltem kicsit, hogy el fogok tévedni az utcarengetegben: mondtam is a családnak, hogy ha estig nem érek haza, keressenek meg a belvárosban. Végül minden jól ment, úgy közlekedtem ott, mint a helyiek. Benéztem milliónyi boltba, végigjártam a karácsonyi piacot, sőt még néhány fotót is készítettem.

Először egy háromemeletes játékboltot vettem célba, amit korábbi berni útjaim egyikén már láttam, de ott nem jártam sikerrel, ugyanis a kirakat majdnem tartalmasabb, mint maga az áruház. Így inkább belevetettem magam a tömegbe és az árkádok alatt meghúzódó boltok sokaságába. Hihetetlen, hogy a pályaudvar és a Zytglogge közötti rövid szakaszon mennyi ember elfér: tömve voltak az utcák és az üzletek is. Léptem egyet, máris beleütköztem valakibe. Ráadásul otthon úgy gondoltam, hogy mivel borús az idő, biztos hideg van, és úgyis sokáig leszek úton, szóval jobban járok, ha alaposan felöltözöm. Na ezt nagyon megbántam, ugyanis kb. tizenkét fok volt odakint, a boltokban meg vagy harminc, így csak küzdhettem a téli kabátommal egész idő alatt. Ha a kezembe fogtam, útban volt, ha felvettem, akkor meg megsültem.

Bernben egymás nyakán vannak az üzletek, és annyi, hogy mindet végig sem lehet nézni egy-két nap alatt. Mivel itt a belvárosban csak régi épületek vannak, amikre a kicsi alapterület a jellemző, az ott berendezkedő boltok kénytelenek több emeleten kínálni a portékájukat. Azaz mindenhol van vagy plusz három emelet felfelé és minimum egy lefelé. Végül a rengeteg ruházati bolt között észrevettem egy játékboltot is, ahol megtaláltam azt, amit kerestem: a tökéletes ajándékot. Remélem, legalábbis az lesz! Egy valamit azonban megtanultam ott a helyszínen: karácsony környékén nem érdemes játékboltba menni, mert eszméletlen tömegnyomorral találja szembe magát az ember. Mindenki két-három ajándékkal a hóna alatt rohangál, a nézelődő vásárlóktól nem lehet odaférni a polcokhoz, a pénztárnál meg hosszú percekig kell sorban állni.

A nagy vásárlásban aztán megéheztem, így betértem az egyik élelmiszerboltba, hogy szerezzek péksütit vagy valami hasonló ételt. És ha már ott jártam, gondoltam, veszek csokit is, mert anélkül nem illik hazamenni Svájcból. Igen, lebuktattam magam, kaptok csokit otthon! Legközelebb meg majd a sajtokon lesz a sor. Szerencsétlenségemre épp belefutottam egy kínai/koreai turistacsoportba, akik megszállták az egész csokirészleget; alig tudtam utat törni magamnak az édességekhez. Aztán végül a kasszánál is összefutottam velük, így ott ismét eltöltöttem némi időt, míg fizethettem. Az eladó pedig nagyon aranyos volt, mikor szóltam neki, hogy amit mondott, nem értettem, mert csak a hochdeutschot beszélem: megkérdezte, hogy Németországból jöttem-e. Nem tudom, hogy azért feltételezte ezt rólam, mert csak a németek beszélnek úgy, vagy mert annyira "eredeti" a kiejtésem. Majd mikor közöltem vele, hogy Magyarországról jöttem, viccesen megjegyezte, hogy sajnálja, de azt a nyelvet nem beszéli, csak a franciát és az angolt.

December elején nyílt meg a karácsonyi vásár Bernben. A standokat a legnagyobb tereken állították fel. Mindenhol kézművesek árulják a termékeiket: gyertyákat, kozmetikumokat, ékszereket, gyerekjátékokat, ruhákat. És természetesen van forralt bor is, ugyanúgy bögrében adják, mint mondjuk Bécsben. De mire odajutottam, elment a kedvem a sorban állástól, így kimaradt a borocska a napi programból. Inkább célba vettem a pályaudvart, megkerestem, honnan indul a vonatom, és hazautaztam. Majd otthon készítek bort magamnak.